Hubay Koncert Együttes

2006-ban azzal a céllal alakult, hogy fiatal roma származású muzsikusai más zenekarokból kiválva szakmailag többet akarva, zenei hagyományaikat tiszteletben tartva, saját zenei útjukat járják. Ennek első állomása „Hubay útján” című CD lemezük megjelenése volt, melyből kiderült, hogy kiválóan képzet fiatalok a hagyományos cigányzenén és népzenén túl Hubay, Bartók, Liszt, Kodály műveit éppen úgy játsszák, mint Bach vagy Toselli szerzeményeit. Rendszeres fellépői olyan hazai és külföldi fesztiváloknak, mint például a Debreceni és Siófoki Tavaszi Fesztivál, a Sziget Fesztivál vagy a dániai Nyborg-i Zenei Fesztivál. Több alkalommal koncerteztek az Amerikai Egyesült Államokban, Izraelben és számos európai országban. A zenekar szívesen fellép családias rendezvényeken, bálokon, konferenciák utáni hangversenyeken, turisztikai bemutatókon, művelődési intézményekben és fesztiválokon egyaránt.

Repertoár

1. Népzenei műsor

  1. Ismeretlen szerző: Villámcsárdás
  2. Johannes Brahms: I. Magyar tánc
  3. Bartók: Román táncok
  4. Hubay Jenő: Hejre Kati
  5. Gulyás: Széki Muzsika
  6. Monti: Csárdás
  7. Liszt: II. magyar rapszódia
  8. Csárdás variációk: A-moll csárdás
  9. Bihari János: Sarkantyús verbunk
  10. Csámpai Ivó: Emlékezés Biharira
  11. Bihari János: Mikor a pénze elfogyott
  12. Hacsaturján: Kardtánc
  13. Reményi Ede: Repülj, fecském
  14. Kodály Zoltán: Kállai Kettős
  15. Dinicu: Pacsirta

Műsoridő: 2 × 40 perc

2. Kálmán Imre operett műsor

  1. Kálmán Imre: A csárdáskirálynő - Szilvia belépője (zenekar + ének)
  2. Kálmán Imre: Az ördöglovas - Ma Önről álmodtam (zenekar + ének)
  3. Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Te rongyos élet (zenekar + ének)
  4. J. Offenbach: Orfeus az alvilágban (zenekar)
  5. Kálmán Imre: Marica grófnő - Mondd meg, hogy imádom (zenekar + ének)
  6. Kálmán Imre: Marica grófnő - Marica belépője (zenekar + ének)
  7. Kálmán Imre: Marica grófnő - Hej cigány (zenekar + ének)
  8. Lehár Ferenc: A víg özvegy - Ajk az ajkon – (zenekar)
  9. Lehár Ferenc: A víg özvegy - Vilja dal (zenekar + ének)
  10. Kálmán Imre: Marica grófnő - Szép város Kolozsvár (zenekar + ének) Szünet
  11. Johann Strauss: Kék Duna keringő (zenekar)
  12. Monti: Csárdás (zenekar)
  13. Johann Strauss: Szaffi belépője – (zenekar + ének)
  14. Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Álom álom, duett (zenekar + ének)
  15. Johann Strauss: Radetzky induló (zenekar)
  16. Johann Strauss: Denevér - Adél kacagó dala (zenekar + ének)
  17. Johan Strauss: Tavaszi hangok - Koloratúr keringő (zenekar + ének)
  18. Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Jaj, mama (zenekar + ének)

Műsoridő: 2 × 40 perc

3. Templomi koncert

  1. Csajkowski: Diótörő
  2. Massenet: Thais meditáció
  3. Bartók: Román táncok
  4. Schubert: Ave Maria
  5. Brahms: I. Magyar tánc
  6. Weinner: Róka tánc
  7. George: Cselló szóló
  8. Bach: Air
  9. Kodály: Galántai táncok
  10. Gounod: Ave Maria
  11. Toselli: Szerenád
  12. Liszt: II. magyar rapszódia
  13. Dinicu: Hora staccato

Műsoridő: 60 perc

4. Nótaműsor

  1. Csárdásblokk
  2. Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország
  3. Csopak, Somló, Badacsony
  4. Messze a nagy erdő
  5. Már minálunk babám
  6. Monti: Csárdás
  7. Rámás csizmát
  8. Most kezdődik a tánc
  9. Rózsa bokor
  10. Tagadom, tagadom Szünet
  11. Cigányblokk
  12. Az a szép, az a szép
  13. A szeretőm dunántúli
  14. Ici-pici kisgalambom
  15. Rúg a rigó
  16. Sűrűn szakad az eső
  17. Reményi: Repülj, fecském
  18. Déli bábos Hortobágyon
  19. Ringó vállú
  20. Jaj mama
  21. Szeressük egymást gyerekek

Műsoridő: 2 × 40 perc

5. Folklór műsor

  1. Á moll csárdás
  2. Nyitó tánc: Kalocsai, mars és frisses
  3. Brahms: Magyar táncok
  4. Férfi tapsos-ritmustánc
  5. Női üveges tánc
  6. Monti: Csárdás
  7. Kalotaszegi táncok: Legényes és páros szapora
  8. Leány ének és karikázó
  9. Strauss – Kálmán Imre operettek
  10. Botos pásztortánc
  11. Dinicu: Pacsirta
  12. Cigányzenei blokk
  13. Cigány táncok: Kanalazás, hallgató, pergetői

Műsoridő: 60 perc