Üdvözöljük honlapunkon!

A budapesti székhelyű Hubay-Art Bt. elsősorban a Hubay Koncert Együttes koncertjeinek szervezésével valamint számos művészeti együttes és produkció menedzselésével foglalkozik.

A Hubay Koncert Együttest 2005-ben Sket István alapította, aki 25 évig hivatásos táncművésze volt a Rajkó Művészegyüttesnek, a Honvéd- és Budapest Táncegyüttesnek. Munkásságát Nemzetközi Lyra Díjjal jutalmazták. Öt évig volt a Rajkó Művészegyüttes művészeti menedzsere, mely idő alatt négy földrész 16 országába juttatta el őket, és szervezésében szinte minden belföldi fesztiválon részt vettek. Alapító igazgatója volt a 2013-ban alakult Roma Hungaricum Állami Művészegyüttesnek.

A színpadi évek és tanulmányai során megismerkedett a klasszikus zene, népzene, néptánc, balett és operett műfajával. Menedzserként vallja: művészi igényesség és magas színvonal, csak ezeket értékeli a közönség, legyen szó saját alapítású zenekaráról, a Hubay Koncert Együttesről illetve fiatal tánc- és zemeművészekről.

Ügyvezető: Sket István

 

Magyar Fesztivál Balett: Rómeó és Júlia JeruzsálembenMagyar Fesztivál Balett: Rómeó és Júlia Jeruzsálemben
Sket István Júlia apjának szerepében

"Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának."
- Kodály Zoltán

Szolgáltatások

Vállaljuk különböző céges rendezvények, kulturális programok teljek körű megszervezését és lebonyolítását:

  • - Táncműsorok koreografálását rendezvényekre, bálokra.
  • - Tradicionális táncműsorok lista alapján a népek táncaitól a modern táncstílusokig, egyedi-extravagáns illetve testreszabott-arculathoz tervezett koreográfiákkal.
  • - Összművészeti produkciók készítése.
  • - Nemzeti ünnepek előadásai, városünnepek, vállalati évfordulók, koncertek rendezvénytermekben, utcán, színházakban, extrém helyszíneken.
  • - Interaktív programok továbbképzéseken, tréningeken vállalatok részére.
  • - Esküvők teljes körű szervezése, lebonyolítása.
  • - Komolyzenei műsorok, koncertsorozatok menedzselése.